A Windows 7 számos biztonsági intézkedést hozott a felhasználók érdekében. Viszont olyan dolgokat raktak el a normál felhasználó elől, melyek használatával a rendszer védelme még jobban fokozható bejelentkezés esetén. Ilyen a felhasználó nevének elrejtése.
Talán sokak nem is gondolják hogy ez mennyire is fontos, pedig jócskán megnövelhetik a rendszer biztonságát, hiszen ha nem tudjuk hogy milyen nevű felhasználók használják a rendszert, akkor tovább csökkentjük az esélyét a támadóknak a sikeres behatoláshoz.
Windows XP alatt ez még könnyen állítható
Windows XP alatt ez az opció még könnyen elérhető volt, így a felhasználói nevet is manuálisan kellett megadni bejelentkezéskor, így növelve a rendszer biztonságát. Ez az opció elérhető Windows 7-ben is, csupán nincs annyira szem előtt, mint az XP esetében. Két módszert is használhatunk a felhasználói név kitörlésére, ezzel rákényszerítve a bejelentkezőt annak megadására.
Első mód a regisztrációs adatbázison keresztül:
1. Nyissuk meg a regisztrációs adatbázis szerkesztőjét: Winjel + R -> regedit
3. Keresd meg a fenti a helyen a DontDisplayLastName kulcsot, majd módosítsd az értékét 1-re
3.Mentsük el a változtatást (OK gomb), lépjünk ki a szerkesztőből, majd jelentkezzünk ki a rendszerből. Most már kézileg kell megadni a felhasználói nevet.
A másik módszer a helyi biztonsági házirenden keresztül érhető el:
1. Nyissuk meg a Helyi biztonsági házirendet: Start menü kereső -> secpol.msc
2. Navigáljunk el az alábbi helyre:
Biztonsági beállítások -> Helyi házirend -> Biztonsági beállítások
3. Keressük meg az "Interaktív bejelentkezés: Ne jelenjen meg a legutóbb bejelentkezett felhasználó neve" nevű bejegyzést, majd kétszer rákattintva pipáljuk ki az Engedélyezve chekboxot.
4. Klikkeljünk az alkalmazás gombra, zárjuk be a Helyi biztonsági házirendet, majd jelentkezzünk ki. Most már kézileg kell megadni a felhasználói nevet.
Ha sikerrel járunk, akkor a képen látható User-Name üres lesz
Az AndroidHD oldal 50 megjelent, és a jövőben megjelenő játékot sűrített egy kevesebb mint 10 perces videóban, melyet alább tekinthettek meg. Igazán impozáns a felhozatal, melyek közül több játék grafikája igen szép és látványos. De mint tudjuk, egy játékot nem csak a grafika tud igazán élvezetessé tenni...
A nagyobb játékgyártók egyre több alkalmazást fognak az idő múlásával írni Android rendszerre, hiszen igazán markáns növekedés elé néz a jövőben az ezen rendszert futtató készülékek eladása. Maga a rendszer számos lehetőséget nyújt a fejlesztőknek, így igazán szép grafikával megáldott programok is készülhetnek a jövőben Android rendszerű gépekre. Jelenleg ami a szűk keresztmetszetet jelenti, az a belső memória által szabott limit az alkalmazások előtt, de az Android fejlesztőinek ígérete szerint a jövőben megjelenő Android verziókban már lehetőség nyílik az alkalmazások külső memóriakártyára való telepítése is. De most nézzük az 50 játékot összefoglaló videót, melyek egy Motorola Droid (Milestone) típusú készüléken futnak:
Kíváncsian várom komment formájában, hogy kinek melyik játék tetszik a legjobban. A videóban megjelenő játékok teljes listája pedig a készítők oldalán érhető el: [link]
A valószínűleg idén érkező Microsoft mobil operációsrendszer már igen komoly hardveres követelményeket támaszt a leendő futtató gépeknek, így biztosítva annak zökkenőmentes futását. Az egyelőre hivatalosan még nem megerősített lehetséges rendszerkövetelmény igen sokkolóan hathat, hiszen egy mai mobil eszköz tudásának javát kell nyújtania ahhoz a mobil eszköznek, mely futtatni szeretné a Windows Phone 7-s verzióját.
Reméljük hogy az igen magas hardveres követelmény egy igen gördülékeny, végre egy körszerű, ujjal való vezérlésre optimalizált felhasználói felületet fog takarni. Mivel a piacon már igen sok vetélytárs akadt, így ideje a Microsoftnak is egy új koncepcióval előrukkolni, hogy megkeserítse a riválisok életét, ezzel még több fejlesztésre sarkalva azokat. Az alábbi minimális hardveres követelményeket támasztja az új Windows Phone 7:
1Ghz-es CPU 8GB belső háttértár 5MPixeles kamera 3,6" WVGA felbontású kijelző (800×480 felbontástól felfele)
Mivel ezek az adatok nem kerültek hivatalosan megerősítésre, így fenntartással kéretik kezelni, több ponton is eltérhet majd a hivatalos igénytől! A hivatalos bemutatása a Windows Phone 7-nek a február 15-én megrendezésre kerülő Mobile World Congress-en várható.
Az Apple a mai napon bejelentette új termékét, mellyel a mobiltelefonok és a laptopok közötti űrt szeretnék betölteni. Ez pedig nem lett más, mint egy tábla PC, melyet az iPad névre kereszteltek. Hogy az új termék mit is tud, illetve miért is lesz nekünk ez jó, azt alább olvashatjátok el.
2010. január 27. magyar idő szerinti 19:00: Az Apple megkezdi nagyszabású sajtótájékoztatóját, melyen bejelentik új terméküket, az iPad névre keresztelt tábla PC-jüket. Az új jövevény egy nagyméretű iPhone-nak is felfogható, de azért annál sokkal többről van itt szó.
Egy módosított iPhone OS-t futtat a készülék, így az ott tapasztalt, agyondicsért (de talán nem is véletlenül) felhasználói élményt kapjuk, csak mindezt sokkal nagyobb méretben. Most pedig következzenek a száraz tények az új iPadról, mely 60 nap múlva érkezik, és a legolcsóbb 16GB-os változat $499 fog kóstálni.
Az iPad hardveres jellemzői:
Saját fejlesztésű Apple A4 1Ghz-es chip
9,7" méretű IPS multitouch érintőkijelző 1024x768 felbontással
0,5 inch vastag (~1,2cm)
0,7kg súly
10 órás üzemidő idő, illetve készenléti üzemmódban akár 1 hónap (beépített aksi)
Érdekes információkat közölt a szivárogtatásáról is híres Microsoft Kitchen. Nem kisebb információk került az oldal kezébe, mint a következő Microsoft operációs rendszerek várható támogatási időtartama, illetve az azokhoz kapcsolódó megjelenési idők. Már most leszögezném, hogy ezek még a pletyka szintjén lévő információk, de a kíváncsiak számára érdekes is lehet.
Az oldal az információkat a Microsoft egyik alkalmazottján, Chris Green-en keresztül tudja, de le kell szögezni, hogy ezek az információk nem megerősítettek, és ezt maga Green is többször elismételi az általa kibocsájtott dokumentumban. Spekulációnak nem rossz, de többet ne is várjunk a közölt dátumoktól. Mindenesetre a pletykáknak egy jó táptalaja lehet, és a jövőbeni eseményekben is visszautalunk majd erre az írásra, hogy lássuk majd, hogy az itt leírtak megállják-e majd a helyüket.
Kép a dokumentumból (Nagyításhoz klikkelj rá)
A dokumentum a támogatási ciklusokat próbálja meg behatárolni, de az RTM verziók megjelenési dátuma is szerepel rajta. A Windows 8 és a Windows Server 2012-re vonatkozó adatok:
Windows 8:
RTM: 2011 július 1. (Péntek) Mainstream támogatás: 2011 július 1-től 2016 július 1-ig Extended támogatás: 2016 július 1-től 2021 július 1-ig
Windows Server 2012 (Windows 8 Server):
RTM: 2012 július 2. (Hétfő) Mainstream támogatás: 2012 július 2-től 2017 június 30-ig Extended támogatás: 2017 július 3-tól 2022 július 1-ig
Akit érdekel a teljes dokumentum, az itt töltheti le: [link]
Ami viszont biztos, az az hogy készül a Windows 8 fejlesztői oldala, így hamarosan több információ is érkezhet majd az új rendszerről. A készülő oldalt itt tekinthetitek meg, persze amíg él az oldal: [link]
Elkészült a Microsoft irodai programcsomagjának, az Office 2010-s verziójának RTM Escrow buildja, mely az sejteti, hogy hamarosan számolhatunk a végleges RTM verzióval is. Hogy mi is az az RTM Escrow build, illetve mikorra várható a végleges bolti verzió, azt alább olvashatjátok el.
Elkészült az Office 2010 RTM Escrow buildja, mely az 14.0.4734.1000 verziószámot kapta. Az RTM Escrow build megnevezés azon programot illeti, melybe már nem kerülnek új fejlesztések, a kinézet sem változik, így ettől a verziótól fogva főként a tesztelés kerül előtérbe, ami már a fejlesztéssel párhuzamosan is zajlott (ilyen a publikus BETA teszt is). Mivel általában az RTM Escrow buildot rövid időn belül követi a végleges RTM build (Release To Manufacturing), így a közeljövőben (bő 1-2 hónap) fogják megkapni az első körben lévő főbb partnerek a végleges változatát az Office 2010-nek. A Softpedia oldal információi szerint a végleges bolti változat 2010 júniusában várható, hogy ehhez viszonyítva a magyar változat mikor érkezik, azt még nem lehet tudni. Az oldalon nemrég írtunk az ezt megelőző verzió megjelenéséről, mely illegális úton beszerezhető, és a mostani verziótól nem sokban különbözik: Office 2010 - Újabb verzió tölthető le
Michael Vincent webfejlesztőnek hála immáron az Ős-Windows operációs rendszert, a 3.1-t érhetjük el a webböngészőből, így azok is kipróbálhatják, akik még életük során soha nem találkoztak eme úttörő rendszerrel.
A webböngészőből használható Windows 3.1 futtatásához Mozilla Firefox 3.x böngésző ajánlott, de Internet Explorer 6/7/8-s verziójával is használható.
Igen sok mindent hajthatunk végre a webes Windows 3.1 segítségével, ilyen a DOS prompt használata, Aknakeresővel való játék, böngésző használata, stb. Azoknak akik használták annak idején a rendszert egy kis retro élményt nyújt, akik nem, azok pedig megnézhetik hogy miért is voltak oda anno az emberek.
Sokan talán nem is tudják, de a Microsoft irodai programcsomagjának is van egy minimális hardverkövetelménye. Természetesen nem kell ettől megijedni, hiszen amelyik gép elfuttatja a Vista/7 operációs rendszert, az az Office 2010-es verziójával is gond nélkül elfog boldogulni. A hivatalos rendszerkövetelmény alább olvasható el.
A CPU és a RAM igénye az Office 2010-nek az előző verzióhoz képest nem változik, így a 2007-s verziót használók gond nélkül válthatnak erre a verzióra, e két összetevő tekintetében. A 2003-s verziót futtatók viszont már nagyobb követelménnyel kell hogy számoljanak, de ez már a 2007-s verziónál is így volt.
Természetesen nem ezen az egy ponton változott a rendszerkövetelmény. Az első ilyen változási pont a helyigénye a programcsomagnak, ami a 2007-s verzióhoz képest nőtt, ami a hozzáadott extrák miatt következett be. Mindenegyes új programkód helyet foglal, így a telepítő méretet, és a telepítési helyigény is változik a 2007-s verzióhoz képest. Ez a 2007-s verzióhoz képest 1-1,5 GB-al is több helyigényt jelent, így minimum 2GB szabad hely kell az Office 2010 telepítőjének. A VGA terén is van minimális igénye a csomagnak, ami jelen esetben egy minimum DirectX 9.0c kompatibilis kártyát jelent, 64MB RAM-mal. Ez a változtatás az Excel és PowerPoint program gyorsításához szükséges. A támogatott operációs rendszerek köre az XP-től kezdődik, így ezen rendszert használók is telepíthetik majd az Office 2010-t, feltéve hogy telepítették a legfrissebb javítócsomagot a rendszerre.
Az Office 2010-ről bővebb áttekintést itt olvashattok: [link], a megjelenést követő árakról itt tájékozódhattok: [link], a megjelenési időkről és egyéb információkról pedig itt: [link]
Egy 17 éves hibát találtak a Microsoft Windows alapú rendszerében, amit még a mai napig nem javított ki a szoftveróriás, pedig már múlt év június óta tud a hiba létezéséről. A biztonsági sebezhetőség pedig az 1993 óta megjelent 32bites rendszerek esetén áll fenn, így a jelenleg használt Windows rendszerek igen tetemes hányada van kitéve a hibának.
A hibáról még kedden számolt be egy levelezőlistán Tavis Ormandy, aki már múlt év júniusában értesítette a Microsoft-ot a sebezhetőségről. Azóta a szoftveróriás még nem lépett semmit, de valószínűleg a mostani nagyobb körű nyilvánosság miatt rövid időn belül hibajavítást fog elérhetővé tenni a felhasználók számára. A biztonsági sebezhetőség lehetőséget nyújt a privilégiumok nélküli felhasználónak arra, hogy az tetszőleges kódot injektáljon a Windows kerneljébe egy speciálisan megírt program segítségével. A hiba a virtuális DOS gépben (VDM) található, amelyet a Microsoft még 1993-ban mutatott be a Windows NT-vel. A szakember bejelentése szerint az alábbi rendszerek 32bites változatai érintettek a sebezhetőségben:
Windows 2000
Windows XP
Windows Server 2003
Windows Vista
Windows Server 2008
Windows 7
Ormandy szerint a proof of concept kódot Windows XP, Windows Server 2003/2008, Windows Vista és Windows 7 rendszereken tesztelték. A hiba kiküszöbölésére jelenleg két mód létezik. Az egyik megoldás szerint - amit a szakember is ajánl - az a MSDOS és a WOWEXEC alrendszerek leállítása, így a hiba nem fog fennállni a fenn leírt rendszereken, viszont az ezt igénylő alkalmazásoknál hiba léphet majd fel. A másik megoldás a 64bites rendszerekre való váltás, így nem kell különböző alrendszerek leállításaival foglalkozni.
A Microsoft bejelentette hogy eleget szeretnének tenni az Európai Unió kérésének, így az internetes keresőjük, a Bing kevesebb ideig őrzi meg mostantól a keresési előzményeket. Ez örvendetes hír, de még így is talán túl sokáig tárolják az adatainkat.
Mint sokan tudják, és nyílt titok is, az internetes keresők szeretik eltárolni a keresést igénybe vevő felhasználok minél több adatát. Erre jó példa a Google Dashboard szolgáltatása, ahol megtekinthetjük, hogy a Google keresője mit is tárol rólunk. Aki már kipróbálta az rádöbbenhet, hogy igen sok információt eltárolnak rólunk, természetesen ennek megvan az oka. Ez sok esetben a későbbi keresést könnyíti meg, a találatok optimalizációja is jobb lesz, illetve a reklámok is célzottabbak is lehetnek. A Microsoft viszont a Bing keresőjében módosította ezt az időt fél évre, így ezután a rendszerből törlődnek a keresőt használók adatai.
„Úgy véljük, a magánélet védelme és az [üzleti] hatékonyság közötti létrejött egyensúly sokat számít majd a felhasználóknak” - John Vassallo, a Microsoft vállalati jogtanácsosa
Összehasonlítás kedvéért a Google 9 hónap után anonimizálja a mentett keresési adatokat, másfél év után történik meg a teljes törlés, természetesen ez a fenn említett Dashboard segítségével szabályozható. Viszont ha úgy érezzük hogy fontos nekünk az anonimitás, akkor használjuk a Yahoo! keresőjét, hiszen ott 90 nap után már törlésre kerülnek az adatok (IP cím, log-ok).
Mint a programok többségében, így az egyelőre még csak BETA verziójú Office programcsomag főként levelezésért felelős programja, az Outlook legújabb változatában is elérhetőek bizonyos gyakran használt parancsok gyorsbillentyű kombinációi. Így az Outlook 2010 való munka felgyorsítható és kényelmesebbé tehető.
Az elérhető gyorsbillentyű kombinációk Outlook 2010 (a teljesség igénye nélkül):
CTRL+1: Váltás a Levelekre CTRL+2: Váltás a Naptárra CTRL+3: Váltás a címjegyzékre CTRL+4: Váltás a Feladatokra CTRL+5: Váltás a Feljegyzésekre CTRL+6: Váltás Mappa listára a Navigációs panelen CTRL+7: Váltás a Hivatkozásokra CTRL+SHIFT+TAB vagy SHIFT+TAB: Váltás a Navigációs panel, a fő Outlook ablak, az Olvasó Panel, és a Teendő panel között CTRL+TAB: Üzenet megnyitása Irány billentyűk: Léptetés a megfelelő irányba ALT+B vagy ALT+Balra nyíl: Visszaváltás az előző nézetre CTRL+Y: Másik mappába való lépés F3 or CTRL+E: Ugrás a keresésre ALT+Felfele nyíl: Egy héttel korábbi dátumra lépés a Naptárnál ALT+PAGE UP: Egy hónappal korábbi dátumra lépés a Naptárnál ALT+Jobbra nyíl: Tovább a következő nézetre ALT+Balra nyíl: Vissza az előző nézetre CTRL+SHIFT+I: Ugrás a Beérkező üzenetekre CTRL+SHIFT+O: ugrás a Kimenő üzenetekre CTRL+K: Név ellenőrzése ALT+S: Küldés CTRL+R: Válasz az üzenetre CTRL+SHIFT+R: Válasz az összes üzenetre CTRL+ALT+R: Válasz a találkozóra való felkérésre CTRL+F: Üzenet továbbítása CTRL+ALT+J: Üzenet megjelelése nem szemétként CTRL+SHIFT+I: A blokkolt tartalom megjelenítése az üzenetben CTRL+SHIFT+S: Megjegyzés a mappához CTRL+SHIFT+N: Normál nézet elfogadása CTRL+M vagy F9: Új üzenet ellenőrzése. Felfele nyíl: Előző üzenetre való váltás Lefele nyíl: Következő üzenetre való váltás CTRL+N: Új üzenet írása CTRL+SHIFT+M: Új üzenet létrehozása CTRL+O: Elküldött üzenet megnyitása CTRL+SHIFT+B: Címjegyzék megnyitása CTRL+Q: Megjelölés olvasottként CTRL+U: Megjelölés olvasatlanként CTRL+SHIFT+W: Üzenet tipp megnyitása a kiválasztott üzenetnél ALT+ENTER: A kijelölt elem tulajdonságainak megtekintése CTRL+SHIFT+U: Multimédiás üzenet létrehozása CTRL+SHIFT+T: Szöveges üzenet létrehozása CTRL+ALT+M: Megjelölés letöltésre CTRL+ALT+U: Visszavonás letöltésre F9: Küldés és fogadás CTRL+B: Küldés/Fogadás állapota (Küldés fogadás alatt) CTRL+SHIFT+D: Új hívás F11: Név megadása a Névjegyzék keresése doboznál CTRL+Y: Váltás másik mappára CTRL+SHIFT+B: Névjegyzék megnyitása CTRL+SHIFT+F: Kibővített kereső megnyitása F11: Névjegy keresése ESC: Névjegy bezárása CTRL+SHIFT+X: Fax küldése a kiválasztott névjegynek CTRL+N: Új találkozó (Naptárnál) CTRL+SHIFT+A: Új találkozó (Outlook nézet). CTRL+SHIFT+Q: Új találkozó kérése CTRL+F: Találkozó továbbküldése CTRL+R: Válasz a találkozóra CTRL+SHIFT+R: Válasz az összes találkozóra üzenettel ALT+0: 10 nap mutatása a Naptárnál. ALT+1: 1 nap mutatása a Naptárnál ALT+2: 2 nap mutatása a Naptárnál ALT+3: 3 nap mutatása a Naptárnál ALT+4: 4 nap mutatása a Naptárnál ALT+5: 5 nap mutatása a Naptárnál ALT+6: 6 nap mutatása a Naptárnál ALT+7: 7 nap mutatása a Naptárnál ALT+8: 8 nap mutatása a Naptárnál ALT+9: 9 nap mutatása a Naptárnál CTRL+G: Dátumra ugrás CTRL+ALT+4: Hónap nézet CTRL+Jobbra nyíl: Váltás a következő napra ALT+Lefele nyíl: Váltás a következő hétre ALT+PAGE DOWN: Váltás a következő hónapra CTRL+Balre nyíl: Váltás az elmúlt napra ALT+Felfele nyíl: Váltás az elmúlt hétre ALT+PAGE UP: Váltás az elmúlt hónapra ALT+HOME: Ugrás a hét elejére ALT+END: Ugrás a hét végére CTRL+ALT+3: Váltás heti nézetbe CTRL+A: összes névjegy kiválasztása CTRL+F: Üzenet létrehozása a kiválasztott névjegy tárggyal CTRL+N: Új névjegy létrehozása (Névjegyzékben CTRL+SHIFT+C: Új névjegy létrehozása(Outlook nézetben) CTRL+O: A névjegy megtekintése a kiválasztott névjegynél CTRL+P: Nyomtatás CTRL+ALT+2: Munka hét nézet (Hétfőtől - Péntek) ESC: Találati eredmények törlése CTRL+ALT+A: Keresés kiterjesztése az összes levélre, összes Naptári bejegyzésre, összes Névjegyre CTRL+SHIFT+P: Új keresési mappa létrehozása F4: Szöveg keresése a megnyitott elemnél CTRL+H: Szöveg cseréje CTRL+ALT+K: Keresés kiterjesztése az összes mappában lévő elemre CTRL+ALT+Z: Keresés kiterjesztése az almappákra is
Az mplayit oldal összeszedte az elmúlt 15 nap legnépszerűbb alkalmazásait Android, iPhone és a Blackberry rendszereken. 6 kategóriára osztotta az alkalmazásokat, és a 3 legnépszerűbbet nevezi meg a listája, amit alább tekinthettek meg.
Mind a 3 mobil operációs rendszer rendelkezik alkalmazásbolttal, melyből a felhasználók könnyen beszerezhetik a kívánt alkalmazásokat, így széleskörűen testreszabhatják a rendszerüket, illetve egyéb hasznos funkciókkal ruházhatják fel azt. Az jól látható az eredményekből, hogy a legnépszerűbb alkalmazások zöme más rendszereken is elérhetőek, így ami az egyik rendszeren tetszett, az egy későbbi váltás követően elérhető lesz a másik rendszeren is. Az eredmények magukért beszélnek az alábbi képen, a mérés 2009 december 20. és 2010 január 5. eredményeket veszi alapul.
Az nem titok senki számára, hogy a Microsoft keményen dolgozik a Windows 7-hez szánt első javítócsomagon. Sok blog már a megjelenési időt is sejteni véli, illetve a javítócsomagba kerülő újdonságokról is érkeznek már információk.
Nemrég írtuk meg az oldalon az első híreket a Windows 7 SP1-ről, ami a mostani hírek fényében megerősítésre kerül. Az ITChuiko szerint az előzetes verziója az új javítócsomagnak június környékén várható a teszterek számára, a végleges, mindenki számára elérhető verzió a szeptemberi hónap folyamán debütál majd. Egy másik internetes oldal, a ZDNet információi szerint az új javítócsomag az összes hibajavítást és frissítést tartalmazni fogja a Windows 7 októberi megjelenése óta. Természetesen ahogy fenn említettem, újdonságok is várhatóak majd a Windows 7 első javítócsomagjában, ezek főként a rendszeren belül hajtanak majd végre módosításokat, a felhasználói visszajelzések alapján. Az egyetlen nagyobb változás az InforWorld állítása szerint a legújabb USB szabvány, az USB 3.0 támogatása lesz, illetve a Bluetooth és a WiFi technológiákhoz érkeznek majd frissítések. Sokak az új javítócsomagtól várjak a Windows 7 népszerűségének növekedését is, ami valljuk be most is igen magas. Mi várjuk az új javítócsomagot, és amint új információkat tudunk meg, vagy letöltéssel tudunk szolgálni, azonnal jelentkezni fogunk, így érdemes az oldalt rendszeresen nézegetni.
A tegnapi a HTC Hero ROM-ok napja volt. Alig adtunk hírt a megjelenő MoDaCo 3.1-es ROM-ról, később nemsokkal megjelent a Hik@ri ROM 2.1.0.0-ás változata majd a 2.1.0.2-es verziója ugyan ennek a romnak. De amíg a MoDaCo ROM-nál a megszokott gyorsaságot kapjuk, addig a Hik@ri-nál a szokványos Force Close ablakokkal kell megbarátkozni. Ez utóbbi ROM-nak viszont előnye, hogy a 2.1-es firmware-re épül, így futhatna rajta például a Goggles program is. De nem fut! Itt is a jól megszokott Force Close semmitmondó hibaüzenettel leáll a program futása.
Sajnos ezzel még nincs vége a nem működő programoknak. Szintén nem működik ezen a ROM-on a böngésző, a időjárás widget, a levelezés, és sok előre telepített program sem. De ezek helyet lehet használni más programokat. A gyári böngésző helyett a Dolphin Browsert, a levelező program helyett pedig a K-9 Mailt. A ShootMe program sem indult el nekem, de egy újrainstallálás után ment minden rendben - a cikk fotói ezzel készültek. Nem tökéletes a Clock / Weather widget, azaz nem mutatja az időjárást, de erre is található megoldás az Android Marketban. Ha valakinek megér ennyi vesződést az új firmware akkor érdemes próbálkozni, de ha a stabilitás a fontos, akkor nem ez a mi ROM-unk.
Ennek ellenére azért van pár jó dolog is amiért talán érdemes egy kis kompromisszumot kötni és használni ezt a ROM-ot. Az Android 2.1-es kezelőfelülete lényegesen más mint az 1.5-s verzióé volt, van akinek ez tetszeni fog és van akinek nem, de mindenképpen érdemes szokni, mert talán már nem sok idő van a hivatalos kiadásig. A Hik@ri sebessége megfelelő, én az eddigi használat során nem vettem észre vészes lassulásokat. És az is pozitív hogy sok új programot ismertem meg kényszerből amiből talán egyet-egyet meg is tartok a hivatalos ROM-on is. Akinek van türelme az próbálja ki ezt a ROM-ot, mert erre halad az Android. A MoDaCo rövidesen a múlté lesz az 1.5-s firmware-el együtt.
Az Office 2010 egy újabb verziója érhető el az interneten, igaz ezúttal nem hivatalos buildről beszélünk, mint a Microsoft által a publikus BETA teszt keretein belül elérhetővé tett Office 2010, de ez esetben is letölthető mindkét platformra szánt változat. Az új verzió pontos verziószáma a következő: 14.0.4730.1007
Az Office 2010 14.0.4730.1007-s verzió a Microsoft egyik belső munkatársa által érhető el, aki többek között a Windows 7 korai kiadásainak, illetve köztes buildjainak is kiszivárogtatója volt. Az új verzió nagyobb mint a BETA program keretien belül elérhető változat volt, az akkori 749MB-os méretet jócskán meghaladva, 3,51GB-os mérettel rendelkezik a telepítő. Azt egyelőre még senki nem tudja miért is ennyivel nagyobb a kiszivárogtatott telepítő mérete, de egyes vélemények szerint a debugger program miatt, vagy a még nem megfelelő tömörítés miatt (amit majd a végleges megkap). Az Office 2010-ről bővebb áttekintést itt olvashattok: [link], a megjelenést követő árakról itt tájékozódhattok: [link], a megjelenési időkről és egyéb információkról pedig itt: [link] A torrenten található verzió főbb adatai:
Az új verzió már beszerezhető a népszerűbb fájlcserélő oldalakról, de mi nem kívánunk linkeket közölni, aki be szeretné szerezni az használja a Google keresőjét. Az eredetiség pedig a közölt ellenőrzőösszegek (SHA1, MD5) alapján nézhető meg, az általunk már korábban közölt program segítségével: [link]
A HTC hallgat a Herora megjelenő 2.1-es Androidról - amit karácsonyra ígértek -, de a főzött romok tökéletesítgetése nem áll meg. Megjelent a MoDaCo 3.1-es verziójú ROM-ja, immár végleges formában, mely szabadon letölthető a fejlesztő hivatalos fórumából. Aki ennek a ROM-nak a korábbi változatát használta, annak mindenképpen érdemes frissíteni! Akinek még gyári ROM van a telefonján annak érdemesebb várni, mert talán lassan megérkezik a várva várt Android 2.1.
Az új verzió számos újdonságot és frissítést tartogat a MoDaCo-s ROM kedvelőinek, a változtatások teljes listája a hivatalos fórumban érhető el, viszont a 3.1-es verzió az alábbi főbb újdonságokat hozta:
A gyári 2.73.405.66 ROM-on alapul
Teknologist's kernel 1.91
A saját MCR buildja is beépítésre került, mellyel a ROM mérete csökkent viszont a sebessége növekedett
Busybox frissítve, most már a Droid Explorer kompatibilis az új ROM-mal
Talán már mindent megírtak arról, hogy milyen jó, hogy a Google is beszállt a telefon szoftverek piacára, de azzal kevesen foglalkoznak, hogy vannak fejlesztőcsapatok, akik a tökéletest még tökéletesebbé akarják tenni. Ez azt jelenti, hogy a kiadott Android verziókat még tovább fejlesztve, újabb és újabb módosított szoftvereket – azaz ROM-okat – készítenek a telefonhasználók számára. Ezekre a módosított ROM-okra való frissítés nem egyszerű, de nem is annyira bonyolult, hogy akár egy átlagosnál egy kicsit jobb informatikai érzékkel megáldott telefonhasználó ne tudná megtenni. Ebben próbál meg segíteni ez a cikksorozat.
Akik egy kicsit is beleásták már magukat az Android rendszerbe, találkozhattak már olyan fogalmakkal mint rootolás, „goldcard” készítés, de nem biztos hogy mindenki tudja mit is jelentenek ezek a varázsszavak.
A telefon rootolásának a lényege, hogy bizonyos szoftverek segítségével lehetséges a telefon operációs rendszerén rendszergazdai jogokat szerezni. Ez azért jó, mert így lehetséges bizonyos root jogot igénylő szoftvereket futtatni, és más fejlesztők jobb rendszerét – ROM-ját – telepíteni a telefonra.
A rootoláshoz szükséges egy fejlesztőkörnyezet úgynevezett SDK - Software Development Kit – letöltése és telepítése. Ez az Android Developer oldalról tölthető le, Windows esetén ez a fájl kell: android-sdk_r04-windows.zip. Ezt a zip fájlt kell kitömöríteni valahova a merevlemezre – a lenti példában a C: meghajtó gyökerébe - majd a program letöltése és kicsomagolása után a számítógép és a telefon összekötése következik az USB-n keresztül. Miután a szükséges driverek feltelepültek, ki lehet próbálni, hogy tényleg minden sikerült-e. Első lépésként indítani kell egy parancssort a Windows Start menüjének Futtatás parancsába beírva azt hogy cmd, majd megnyomni az OK gombot. Ekkor megjelenik egy fekete ablak, amibe be kell írni:
cd szóköz
pl: cd C:\android-sdk-windows
Ha ez sikerült, akkor be kell lépni a tools könyvtárba, azaz a fekete ablakban be kell írni:
cd tools
Ha ez is sikerült, akkor már csak egy parancs van hátra:
adb devices
Ami megadja a kapcsolódott telefon sorszámát:
Mára ennyi, legközelebb a rootolás menetéről lesz szó. Addig is jó Androidozást!
Az oldalon közölt írások köre egy új témával fog bővülni, ez pedig az Android lesz. Ennek örömére tekintsük is át az Android rendszer rövid történetét, az egyes verziók által hozott újdonságokkal együtt (1.0-s rendszertől).
Mint azt már jól tudjuk, amibe a Google belevág, az általában sikeres is lesz. Ennek egyik ékes bizonyítéka az általuk létrehozott kereső, majd az ahhoz kapcsolt szolgáltatások is (GMail, Analytics, AdSense, stb.). Természetesen azóta már bővült a portfólió a saját böngészőjükkel, mely egyre nagyobb részesedéssel bír a böngészők piacán, ami valljuk be nem rossz, hiszen egy remek böngészőt sikerült összehozni a vállalatnak. De a mai írás témája a mobil eszközökre szánt Android rendszer, melyet a PC-s vonalon a Chrome OS követ, erről részletesebben itt olvashattok: [link].
Sokan talán nem is tudják, de az Android rendszert nem a Google fejlesztette ki, hanem a Palo Alto-i Android Inc., melyet a Google megvett 2005 júliusában. A vállalat több dolgozója is csatlakozott a Google-höz: Andy Rubin (Danger), Rich Miner (Wildfire Communications), Nick Sears (VP a T-Mobile-nál), és Chris White (WebTV). A megvétel oka a Google mobil platformra való belépési terve volt, melyhez az Android Inc. által fejlesztett mobil operációs rendszer igen jónak bizonyult.
Természetesen mára az Android rendszer mögött nem csak a Google áll (de még ma is ő adja a legnagyobb részt hozzá az Android forráskódjához), hanem az Open Handset Alliance nevű csoportosulás is. Az OHA-nak jelenleg több mint 50 tagja van, akik mind kiveszik valamilyen módon a részüket a rendszer fejlesztéséből. Az OHA tagjai az alábbi főbb és ismertebb vállalatok (teljesség igénye nélkül): Google, HTC, Motorola, LG, Samsung, Sony Ericsson, Acer, ASUS, Intel, ARM, nVidia, Broadcam, Atheros, T-Mobile, Vodafone, eBay. Akit érdekel az Open Handset Alliance tagjainak teljes listája, az itt tudhat meg róla többet: [link]. Jól látható hogy igen nagy erő áll az Android mögött, ami meghatározó lesz a jövőbeni sikerükhöz, a konkurencia legyőzéséhez. Ilyen konkurencia a Windows Mobile, Symbian, és az Apple által fejlesztett iPhone OS is.
Az Android rendszer a Linux monolitikus kerneljét használja, a rendszer maga így nyílt forráskódú, Apache licensz alatt lett kiadva. Az Androidra való fejlesztés támogatása is igen jó, ez sok mindennek köszönhető, többek között a Google által készített JAVA könyvtárak is segítik a fejlesztők munkáit. A fejlesztői eszköz a Google által biztosított Android SDK, mely tartalmazza az eszközöket a programok írásához (debugger, könyvtárak), a fejlesztés közbeni tesztelés lebonyolításához emulátor is van (QEMU alapú), és a jó dokumentáltságának, illetve a megannyi tutorialjának és példakódjának köszönhetően hamar bele is lehet tanulni a fejlesztésbe. Az SDK futtatása a népszerűbb operációs rendszerek megvalósítható (Linux, Windows, Mac OS X). A rendszerre fejlesztett alkalmazások futtatásához az Android egy úgynevezett managed kód-ot biztosít, ami alatt azt értjük, hogy a program kódja nem natívan a gépen kerül feldolgozásra, hanem egy köztes rétegen, egy virtuális gép segítségével történik a futtatása, így a futtatott programok remekül kezelhetőek, és a rendszer is biztonságban marad. A programok futtatása Androidon párhuzamosan is lehetségesek (multitasking), a futásuk során egyenrangúak, így az erőforrásokból is azonosan részesülnek. Érdekesség hogy az első publikusan elérhető alkalmazás egy Snake játék volt.
Természetesen a rendszer nem létezhetne olyan mobilok nélkül, melyek ezt futtatni tudják. Az első mindenki számára elérhető, főként a fejlesztőknek szánt Androidot futtató készülék a HTC által készített HTC Dream volt (másnéven T-Mobile G1), mely 2008 október 22-n jelent meg, és az Android 1.0-s változatát futtatta. 2009 végére már több mint 19 Androidot futtató készülék érhető el, aminek a száma az idei esztendőben tovább fog emelkedni.
Most pedig nézzük meg az Android 1.0-s és az azt követő verziók főbb újdonságait. Annyit azért leszögezhetünk, hogy az igazi nagy dobása az Androidnak az 1.5-s rendszer volt, melyet még ma is igen sok készülék futtat világszerte. Fontos tudni az Android verzióiról, hogy minél nagyobb a szám, annál újabb verzióról beszélünk, így a 2.1 tartalmazza azokat, amiket az 1.5-s vagy az 1.6-s rendszer.
Android 1.0
Ez volt az első Androidos rendszer a publikum számára, ami a HTC Dream-en debütált. Jelenleg már nem sokan használják, sok hibát tartalmazott, illetve a rendszer sebessége sem volt valami nagy.
Nézzük mit is hozott az Android 1.0-s változata:
Sok alkalmazást tartalmaz a rendszer, amit JAVA nyelven írtak
Változtatható háttér a asztalon
Támogatja a telefonálási funkciókat a készülék
Webkit alapú webböngésző, mely támogatja a HTML és xHTML szabványokat
Lehetőség van az elektronikus levelezésünk lebonyolítására a készüléken, támogatja a POP3, IMAP4 és az SMTP protokollokat is
Lehetőség van a beépített Media Player segítségével a multimédiás fájljaink rendszerezésére illetve megtekintésére
Ébresztő, Számológép, Naptár, Fényképező, Névjegyzék, IM, SMS, MMS, Beállítások és még számtalan alkalmazás érhető el ebben a verzióban
Több VM folyamat futtatása egy időben (multitasking)
A rendszer lelke a Linux 2.6.25 verziója (ARM)
TCP/IP támogatása
FAT32 fájlrendszer támogatása
Támogatja a Bluetooth 2.0-s változatát
802.11 b/g szabvány támogatása
Az Android futtatásához minimálisan 128MB RAM és 256MB ROM kell
Támogatja a QWERTY billentyűzeteket, az 5 irányú navigációs gombot, hardveres gombokat (Küldés, Vége, Home, Vissza, Menu), bekapcsoló gomb, hangerőszabályozó gombok, kamera billentyűje
Stereo és mono hangkimenetek támogatása
64kbps Bluetooth audio támogatása
LED-ek és rezgés támogatása
GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA szabványok támogatása
Vészhívás támogatása
Telephony szolgáltatás a telefonáláshoz
USSD és RIL
Android 1.1
Az Android 1.0-s változatot követte az 1.1-es változat, mely új funkciókat és hibajavításokat hozott többnyire, bár manapság már nem találkozunk Android 1.1-t futtató készülékkel. A megjelenési ideje: 2009 február.
A legfontosabb új funkciók:
A Maps programnál lehetőség van a részletek és az értékelések megtekintésére
Ha hívást bonyolítunk a telefonnal, akkor egy idő múlva a képernyő elsötétedik. Továbbá lehetőség van a tárcsázó képernyőt elrejteni vagy újra megjeleníteni
MMS esetén lehetőség van a csatolmány mentésére
Marquee támogatás
Android 1.5 (Cupcake)
Az első széles körben elterjedt Android verzió az 1.5, kódnevén Cupcake. A ma létező Androidos telefonok többsége ezt a verziót futtatja, pontos megjelenési dátuma: 2009. április 30.
Az előző verzióhoz képest számtalan újdonságot hozott, a legfontosabbak:
A Camcoder segítségével lehetőség van immáron videók felvételére, és azok visszanézésére (MPEG-4 és 3GP formátumban). Az 1.5 megelőző verziókkal csak fényképezni lehetett
A Google YouTube (videó) és Picasa (kép) szolgáltatásaival való szorosabb integráció, aminek hatására már közvetlenül a YouTube-ra is feltölthetjük videóinkat, illetve képeinket a Picasa-ra
A szoftveres billentyűzet is megújult (lévén az Androidot futtató telefonok döntő többsége érintőkijelzővel rendelkezik), szavak kijavítása/kiegészítésének (szótárból) lehetősége, fektetett és állított módban is működik, illetve külsős billentyűzetek telepítésére is van lehetőség
Bluetooth A2DP, mellyel a Bluetooth sztereó fülhallgatók használatára van lehetőség, és Bluetooth AVCRP támogatás. Továbbá automatikusan kapcsolódik a bizonyos távolságokban lévő Bluetooth fejhallgatókhoz
Widgeteket és mappákat helyezhetünk el az asztalon, mellyel látványosabbá, és könnyeben kezelhetővé válik a rendszer. Ilyen új widget az analog óra, a naptár, a zenelejátszó, a képkeret, és a keresés
A képernyőváltások közötti animáció is megjelenik az új verzióban
A másolás/beillesztés immáron a böngészőből is elérhetjük. Frissítésen eset át a webböngésző Webkit és Squirrelfish Javascript motorját is
A böngészőben lehetőség nyílik az adott oldalon való keresésre, magunk választhatjuk meg a karakterkódolást, egységesítették a Go és a Search boxokat, illetve füles könyvjelzők/előzmények/legtöbbet látogatott oldal
A telefonkönyvben már láthatjuk a kedvenceknél a képeket, speciális idő és dátumbélyegző a hívásoknál, illetve a hívásnaplónál csak egy érintés kell a hívott fél adatainak megtekintéséhez.
Új Linux kernel: 2.6.27
SD kártyák esetén automatikusan ellenőrzi a kártyát és javítja a hibákat
SIM Application Toolkit 1.0
Kötegelt (több elemmel való művelet) archiválási, törlési és címkézési lehetőség a GMail program alatt
Most már lehetőség van megtekinteni a Telefon bejegyzéseinél, SMS, MMS, GMail és Email alatt a Google Talks-ban lévő barátaink állapotát.
Videó, mely a rendszer újdonságait mutatja be:
Android 1.6 (Donut)
A következő lépcsőfok az Android életében az 1.6-os, Donut kódnevű rendszer volt, mely 2009. szeptember 15-én jelent meg.
Itt is új funkciók hada került be, nézzük a legfontosabbakat:
Az Android Market továbbfejlesztésre került, több új funkció jelenik meg és a kinézet is változik az egyszerűbb kezelhetőség érdekében
Integrált Camera/Camcoder/Gallery interfész
A Google Voice Search frissítésen esett át, melynek hatására gyorsabb lett a program. A beépített alkalmazásokkal mélyebb integráció lett kialakítva, melynek hatására a hangtárcsázás is elérhető lett
Továbbfejlesztették a beépített keresőt is, immáron lehetőség van a könyvjelzőkben, előzményekben, telefonkönyvben, weben való keresésre
Számos új technológia támogatása, melyek az elődből kimaradtak: CDMA/EVDO, 802.1x VPN, gesztusok és a szövegfelolvasó-motor
A kamerát kezelő szoftver is gyorsult az új verzióban, illetve a keresőmotor is
Egy akkumulátor-használatot jelző program is bekerült, melyből megnézhetjük hogy a programok és a szolgáltatások mennyire is használják az akkumulátort, és így lehetőség van különböző beállításokat eszközölni
QVGA képernyőfelbontás támogatása, illetve a fejlesztők meghatározhatják hogy az alkalmazásaik milyen képernyőfelbontást is támogatnak
A Linux kernelt is frissítették a 2.6.29 változatra
Videó az Android 1.6-ról:
Android 2.0 (Eclair)
Most ugrottak egy kicsit az Android fejlesztői, és a következő megjelentett verzió a 2.0, kódnevén az Eclair volt. A pontos megjelenési ideje pedig a következő: 2009. október 26.
Itt is számos újdonság került be, de már a sebességbeli optimalizálások is nagy hangsúlyt kaptak:
Optimalizálták a rendszer sebességét, így sokkal gyorsabb lett mint az elődjei
Még több képernyőméretet és felbontást támogat
A felhasználói felület is átalakításra került
A böngésző felhasználói felülete is megváltozott, illetve most már támogatja a HTML 5 szabványt, illetve dupla érintésre nagyítja a weboldalt
Újratervezett névjegyzék
Sokkal jobb fekete/fehér egyensúly a háttereknél, ez főként az olvashatóságon javít
Új verzió került be a Google Maps-ből, számszerint a 3.1.2-es
Microsoft Exchange támogatás
A fényképezőnél vaku támogatás, digitális zoom lehetőség, illetve a beállítási lehetőségek köre is bővült (makró, színeffektek, stb.)
Továbbfejlesztett képernyőbillentyűzet a gyorsabb gépelés, a és félreütések elkerüléséért. A multitouch támogatás miatt gépelésnél több billentyű egyszeri lenyomását is érzékeli.
Megújult a beépített szótár is a billentyűzetnél, most már megtanulja az általunk használt szavakat, illetve a névjegyzékből is ajánl fel találatot
A rendszer már megbirkózik a Bluetooth 2.1 szabvánnyal, támogatja az Object Push Profilt (OPP) és a Phone Book Access Profilt is (PBAP)
Végre belekerült a rendszerbe a többfelhasználós támogatás Google account esetén.
A beépített naptár is megújult
Az Emaileknél kombinált nézet, egy helyen láthatjuk az összes fiók leveleit
Videó a rendszer újdonságairól:
Jól látható hogy igen szép tempóban érkeznek az új változatok az Androidból, és bőségesen tartalmaznak újításokat, fejlesztéseket. Az új Android 2.1-es verzió a az idén fog debütálni sok új telefonon, illetve sok már meglévőre frissítés formájában, a pontosabb újdonságai-ról majd később szeretnék írni. A következő verziók valamelyikében már megfog jelenni az SD kártyára való programinstallálás lehetősége is, így a belső memória mérete már nem korlátoz minket.
És akkor egy kis összefoglalás a végére az Android rendszer jelenlegi funkcióiról:
Az elterjedtebb kijelzők és azok felbontásainak támogatása, 2D/3D támogatás, OpenGL ES 1.0 segítségével 3D gyorsítás
Multitouch támogatás a rendszer esetén elérhető, viszont az Apple miatt az amerikai piacon megjelenő készülékeknél le van tiltva, de az Európában kapható készülékeknél ezt már engedélyezni fogják.
SMS, MMS, email, Microsoft Exchange és ActiveSync támogatás
Webböngészés a Webkit alapú böngészővel, mely 93 pontot ért el a 100-ból az Acid3 tesztjén
Java támogatás, melyért a Dalvik Virtual Machine felel
Az összes népszerű kép és multimédiás fájlt támogatja: H.263, H.264 (3GP vagy MP4), MPEG-4 SP, AMR, AMR-WB (3GP), AAC, HE-AAC (MP4 vagy 3GP), MP3, MIDI, OGG Vorbis, WAV, JPEG, PNG, GIF, BMP
Támogatja a készülékekben lévő fényképező és videófelvevő eszközöket, érintőképernyőket, GPS-t, gyorsulásmérő, digitális iránytű
Flash támogatás
Az alkalmazások beszerzése az Android Marketből lehetséges, amiről majd a későbbiekben részletesen írunk
Reméljük sokak számára hasznos lesz ez az áttekintés, és sokan fogják olvasni az oldalunkon megjelenő Android témájú írásokat a jövőben.
Steven Sinofsky, a Microsoft egyik mindenhatója nyilatkozott a Windows következő generációjáról, annak várható megjelenéséről, és egyéb tulajdonságairól. Sok újdonságot nem tudhatunk meg, csak az eddig szivárgó információk nyertek megerősítést.
Steven Sinofsky, a Windows és a Windows Live divízió elnökének nyilatkozata alapján a Windows következő verziója, a Windows 8 2011 végén, vagy 2012 első negyedévében fog érkezni, megerősítve a korábban kiszivárgott információkat: [link]. A Windows 8 képességei még nem tisztázottak, a rendszert fejlesztők sem tudják még hogy miket is fog tartalmazni az új rendszer pontosan. A pontos listája az újdonságoknak 2010 végén várható, ekkora tehető majd az új Windows első publikus BETA tesztjének időpontja is. Ami biztos a rendszert illetően az a 128bites platform támogatása, noha még az ezt kihasználó processzorokról nem sokat tudni. Ez a tény nem annyira újdonság, hiszen már korábban is írtunk róla az oldalon, részletesebben itt tudhattok meg többet róla: [link]. A Windows 8 Sinofsky szerint nagyobb támogatást ad majd az otthoni szerverek üzemeltetéséhez, illetve a fájlmegosztás is egyszerűbb lesz a jelenleginél. A Multimonitor támogatás is megkapja majd a maga fejlesztését. A számítógép energiatakarékossági módja is fejlődni fog, gyorsabb és stabilabb lesz hála a TLZ API-nak. Az új rendszer része lesz a Patch Guard System is, mely majd a kernel védelméért fog felelni, így a különböző kártékony programok és egyének dolgát nehezíti majd meg.
Sinofsky: „A Windows 7 sikere egyértelművé teszi, hogy a következő verziónak még jobbnak kell lennie, ellenkező esetben a felhasználók nem fognak váltani. A Windows 8 feladata az lesz, hogy javítson a jelenlegi problémákon, ugyanakkor hasonló mennyiségben hozzon újításokat is”.
Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.
i4s infó
Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat azi4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-onis. Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube. A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.