A filmmaratonok ideális választása azok a „Zs” kategóriás horrorfilmek, melyeken haverjaiddal hülyére röhögheted magad a béna bevágások és az idétlen színészi játékok miatt. Megsúgom: ez direkt van és pontosan ebből a célból születtek is meg ezek a filmek.
Az amerikai The Asylum stúdió a „mockbusterek” ontására szakosodott. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a filmek, melyek egyértelműen a nagy blockbuster filmeket hivatottak kiparodizálni low budget költséggel és nyílt fricskával. Emiatt általában a történetek egy adott klisére épülnek fel, a csöcsök csak röpködnek a levegőbe némi vérrel és látványosan álvégtagokkal karöltve, valamint meg vannak azok a tipikus karakterek is, akikért anno Propp: A mese morfológiája című könyvében már elmondott egy áldást.
Nézzük végig azokat a (nem csak Arylumos) „monszterbaromságokat”, amiknek egymásból következő folytatásaikkal nem lehet betelni. Igyekszek kategóriákra szedni eme szösszeneteket, hogy könnyebb legyen a beszerezhetőség, illetve átláthatóvá váljanak a szörnyek érdekei, hogy mi mivel (vagy ki kivel?) csap össze, nehogy véletlen Kommandós Barbi vs. Vér Teddy maci mozit lessetek meg. A „mega” csoportba tartozik minden olyan szörny ami, baromi nagy. Általában felhőkarcoló nagyságúak, a vízben felső kameraállásból azonban mindig változó a méretük, szeretnek kiugrani a vízből, hogy elkapjanak levegőben repkedő dolgokat (pl. helikoptereket, repülőket, vagy innen-onnan kiugráló embereket), ezzel egyetemben megmutatni a teljes mértékben CGI-vel kompjúterizált testüket (a pixelhibák pedig előfordulnak, szóval nem, nem a szemünk káprázott). A Mega Piranha és a Mega Snake már önmagában is egy orgazmus közeli állapothoz juttatja a nézőt a maga passzív eleganciájával és a nézői reflexivitással való számolással, de az igazi mentális disztrójt a crossoverek hozzák meg. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a szörnyes filmek, amelyekben nem egy, hanem rögtön kettő mega, esetleg giga, azaz bazinagy és mégbazibb nagy mutánsok csapnak össze. Kedvencek közé tartozik a Mega Shark vs. Giant Octopus, a MegaShark vs. Crocosaurus, illetve a Mega Python vs. Gatoroid. Mindegyik gyöngyszem egy szemmágusként hat az agyra, ugyanis a drasztikusan elbénázott CGI-t korrekt módon a pofádba nyomják. Szeretnek, sőt, imádnak többször is dolgozni ugyanazzal a bevágással, így ad1. kevesebb a költségvetés, ad2. tök mindegy mit mutatnak, ugyanolyan gáz mindegyik beállítás. A poénokat ettől függetlenül szüntelenül árasztják komolyan vehetetlen színészi alakításaikkal (a Gatoroidban a csávó elröhögte magát, miközben a pixelpiton felzabálta a haverját, majd ciccentett az emlékére egy sört), de az abszolút kötelező sablonkaraktert a pornósku*vák hozzák, akik hozzászokva és rutinosan művelve eddigi szerepeiket, sikoltoznak, eltorzult arcokkal nyögnek és aktívan lihegnek a kamerába, miközben hátulról nyomja nekik egy……viziszörny, húsra éhezve. A gruppen pont ideálisan szemlélteti eme művek felépítését, hiszen a face to face csatákban az ember, az egyik csúnya szörny és a másik csúnya szörny egymást gyakják, ahol csak érik.
A következő kategória szintén az intimitást hozza előtérbe, hiszen az emberek hajkurászhatják az egyetlen, problémát jelentő szörnyet, ami viszont vagy egy buta vegyiakárminek köszönhetően hibriddé változott, vagy az őskorból feltámadva újjéledt, így megszülethettek azok a masterpiecek, mint a Sharktopus, a DinoShark, a jövőre érkező Piranhaconda és – a talán kivételt képező – Cápaember (Creature, ami annyiból nem tartozik a válogatás közé, hogy nem számít mockbusternek és nincs idióta címe, mint pl. Sharkman vagy Manshark). Ennél a kategóriánál egyértelműen a mutációért felelős látványt helyezik a középpontba, eleinte alig merik megmutatni a szörnyet, végül más sem látszik a képernyőn, csak a nyomorék CGI állat. Itt már szeretnek sok beállítással dolgozni, változatos öldökléseket bemutatni és sok okos, tudományos magyarázatot adni arra, hogy mitől válhattak ilyenné az egyedek.
És úgy érzem elérkezett az idő, hogy felsoroljam a tipikus karaktereket, akik általában előfordulnak ezekben a filmekben (főként Spielberg Cápájára hagyatkoznak a készítők, természetesen agyontúlzott változatban). A tudós, aki általában idejében figyelmeztet a veszélyre, de a többiek le se sza*ják, míg nem neki kell megoldania az egész katyvaszt, amit a hülye emberek maguknak kevertek. A boss, aki főként anyagi megfontolásból sosem hallgat az okosra, így miatta gyilkolhat meg annyi embert a pixelmonster. A híró, aki lehetőleg póló nélkül, fegyverrel és hat darab kockával a hasán szaladgál a film teljes játékideje alatt, hogy megmenthesse a másik tipikus karaktert, a lobogó keblű lányt, akit valamilyen véletlen folytán mindig megtalál az az átkozott mutáns, de végül mindketten megmenekülnek és dugnak egy jót.
A 100ból 1 kategóriába sorolnám azt az alkotást, mely az utóbbi idők viziszörnyes filmjei közül kiemelkedően teljesített, ez pedig a Piranha 3D. A dimenzióugrás miatt lényegesen jobb minőséggel operál, valamint sokkal több és poénosabb önfricskával rendelkezik, mint társai. Nem sokára érkezik a folytatás, a Piranha 3DD, a trailerje már kint is van. A szokásos Anaconda és Piranha sorozatokat pedig nem tisztem megemlíteni, hiszen azok csak a szokásos katasztrófa baromságok, amik nem feltétlen az agyzsibbasztás kedvéért készültek, és ezek között is található nézhető verzió, amik szintén nem jellemzőek a felsoroltakra.
Néha beugrik egy-egy sztár is a jobban odafigyelés kedvéért (pl. Lorenzo Lamas a Giant Octopusosba vagy Richard Dreyfuss a Piranha 3Dben), de ők már csak habok a tortán, pontok az i-n, tovább nem is fokozom.
Lehet párat kihagytam, de annyit mondhatok, ha „butaivósfilmnézőshaverokkalbarmulós” maratonra vágysz, ezeket kapd elő, nem csalódhatsz!
Tovább a teljes cikkre....
![](https://lh3.googleusercontent.com/-mH2kWPe65Yg/Tq-TTO-XU3I/AAAAAAAAAbE/8l4E-edj62k/s550/greader.PNG")