Régen kaptunk már ilyen filmet, mint amit most Jim bátyónak köszönhetünk. Ilyen széles rétegeket megmozgatni - még Magyarországon is - elismerésre méltó. A mozik tele vannak, a jó helyekre csak foglalással lehet bejutni, még így, egy hónappal a bemutató után is... Ergó: elsöprő siker. Világszerte. Nézzünk hát bele mélyebben, hogy mit is rejt a Na'vi-k világa...
A film alapötlete még a Titanic előtt vetődött fel a rendező agyában, amit aztán kisebb körbejárás után, technikai és pénzügyi gondokra hivatkozva a fiókba rakott.
Az áttörésre állítólag a Gyűrük ura trilógiáig kellett várni, amikor is Jim úgy gondolta, hogy a mostani technika talán már a vászonra tudná vinni azt, amit ő megálmodott, így újra elővette és leporolta a projektet.
14 évnyi pihenés után, amiből 10 a fiókban, 2 a forgatással, és még 2 az utómunkálatokkal telt el, végre kézhez kaptuk a mester művét.
Amikor megláttam a film trailer-ét még a nyáron, rögtön tudtam, hogy igen, feltehetőleg ez a film érdekelni fog.
Teltek-múltak a hónapok, közben a BGS-en belekukkanthattunk az Avatar játékba, ami a félelmeimet beigazolva egy erősen közepes alkotás lett, aminek rendeltetése az volt, hogy jobban megismerkedjünk a Pandora élővilágával a film megjelenése előtt - bár szerény véleményem szerint azok jobban jártak, akik ezt a lépést nemes egyszerűséggel kihagyták -, míg végül eljött a film-premier napja.
Nem siettem el a moziba indulást, eléggé elfoglalt voltam, nem is néztem körül a fórumokon általános véleményt kutatva, míg végül a 10. napon jutottam arra az elhatározásra, hogy én bizony kinyitom azt a bizonyos szelencét.
Az első meglepetés akkor ért, amikor - a korábbi tapasztalataimmal ellentétben - sorban kellett állnom a jegyemért, pattogatott kukoricáért és azért is, hogy bejussak a terembe. Ennyi ember moziban régen járt már az biztos.
Az előadás alatt az időérzékem elveszett. A 3 óra csak úgy elszállt.
Az Univerzum felépítése nagyszerű, a cselekmény adagolása mesteri, a rendezés pedig a korona az egészen.
Hiába láttunk már hasonló történeteket, az Avatar mindegyikből a legjobbat emeli ki és azokat tökéletesen teszi a magáévá.
Az egészet talán a szerelembe eséshez tudnám hasonlítani. Amikor is elkezdjük megismerni a kiválasztottat, az érdeklődés megvan, a figyelem folyamatosan lekötve, minden percre jut egy meglepetés, ami csak egy újabbhoz vezet.
(Lassan már nem az lesz a klisé, hogy az Avatar a Pocahontas, Star Wars, Farkasokkal táncoló, Dűne és még sok másból merít, hanem az, hogy ezt minden kritika megemlíti.)
Cameron már régóta mesterien célozza meg a lehető legnagyobb célcsoportot, így potenciálisan is jóval több nézőt csábít a mozikba, mint amennyit egy “rétegfilm” tudna. Üzletileg nézve ez a tökéletes modell, és működni is látszik.
És itt el is érkeztünk egy kényes ponthoz; mivel sokrétű a közönség, ezért nem szabad meglepődnünk az ezzel járó előnyöktől és hátrányoktól sem.
Az Avatar mindvégig próbál mindenki által érthető és érezhető maradni. Az egyszerű tolókocsis tengerészgyalogos szerepében átélhetjük az élet apró örömeit, a járás, a mozgás szabadságát, a szerelmet, bánatot, a közösség szellemét és a varázslatos hangulatot összességében. Ezek vezetnek a felismeréshez, hogy az élet eddig semmi sem volt, ahhoz képest ami most történik... és ugyebár ezt már sok filmben láthattuk, de végül is ezek életünk mozgatórugói, az apró dolgok, ezek azok, amiket minden egyes ember át tud érezni, át tud élni, és ez az ami miatt nem fogunk elvont sci-fi magasságokban szárnyalni sem - ami lehet, hogy esetünkben nem is olyan nagy baj.
A történet pedig nem feltétlen hivatott újdonságokat hozni a filmvilágba, inkább a biztos talajon állva, nagy tisztelettel, és kellő gonddal kiválasztva használja fel az eddig is oly jól bevált filmes eszközöket.
Ugyanez mondható el a film zenéjéről is. A Titanic zenéjét is jegyző James Horner komponálta filmzene önmagában hallgatva nem egy kiemelkedő alkotás. Tele van remek ötletekkel, de túl sok az egyéb töltelék ezek mellett. Itt is érezhető a biztonsági játék hatása, ugyanúgy, ahogyan a filmnél is; vagyis a legjobbaktól, bevált filmes/zenei eszközökkel, egy kis Avatar ízű fűszerrel megbolondítva, a lehető legkevesebb kockázatot vállalva.
Mindezek ellenére, a zene tökéletesen illeszkedik a filmkockákhoz, a hangulatot 100%-ban visszaadva a nézőknek.
Egy nagyszerű iparosmunka azzal a bizonyos, mára már védjeggyé vált csipetnyi James Cameron fűszerrel. KIVÁLÓ!
Tovább a teljes cikkre....
