Bing - Fél évig tárolunk rólad mindent

>> 2010. január 20.


A Microsoft bejelentette hogy eleget szeretnének tenni az Európai Unió kérésének, így az internetes keresőjük, a Bing kevesebb ideig őrzi meg mostantól a keresési előzményeket. Ez örvendetes hír, de még így is talán túl sokáig tárolják az adatainkat.

Mint sokan tudják, és nyílt titok is, az internetes keresők szeretik eltárolni a keresést igénybe vevő felhasználok minél több adatát. Erre jó példa a Google Dashboard szolgáltatása, ahol megtekinthetjük, hogy a Google keresője mit is tárol rólunk. Aki már kipróbálta az rádöbbenhet, hogy igen sok információt eltárolnak rólunk, természetesen ennek megvan az oka. Ez sok esetben a későbbi keresést könnyíti meg, a találatok optimalizációja is jobb lesz, illetve a reklámok is célzottabbak is lehetnek.
A Microsoft viszont a Bing keresőjében módosította ezt az időt fél évre, így ezután a rendszerből törlődnek a keresőt használók adatai.
„Úgy véljük, a magánélet védelme és az [üzleti] hatékonyság közötti létrejött egyensúly sokat számít majd a felhasználóknak” - John Vassallo, a Microsoft vállalati jogtanácsosa


Összehasonlítás kedvéért a Google 9 hónap után anonimizálja a mentett keresési adatokat, másfél év után történik meg a teljes törlés, természetesen ez a fenn említett Dashboard segítségével szabályozható. Viszont ha úgy érezzük hogy fontos nekünk az anonimitás, akkor használjuk a Yahoo! keresőjét, hiszen ott 90 nap után már törlésre kerülnek az adatok (IP cím, log-ok).

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Kapcsolat

In4Sane™ Blog © 2013 - http://i4s.hu

Ha kérdésed, problémád, vagy egyéb észrevételed akadna, akkor írj bátran oldalunk email címére, és amint tudunk válaszolunk.

Jelentkezés

Az i4s csapat folyamatosan várja vállalkozó kedvű BLOGGERek jelentkezését az oldal e-mail címén. Ha csak egy kicsit is érdekel a lehetőség, ne habozz, küldj nekünk üzenetet és mi tájékoztatunk a követelményekről és az egyéb részletekről.

i4s infó

Ha a főoldal nem működne, vagy egyéb háttérinformációkra vagy kíváncsi, látogasd meg Twitter csatornánkat az i4s Twitter linkre kattintva. Oldalunkat "lájkolhatod" Facebook-on, valamint "+-olhatod" a Google Plus-on is.
Az oldalon közölt screencastok, illetve videók megtekinthetőek az oldal YouTube csatornáján: i4s YouTube.
A közelgő fontos eseményekre az i4s naptárjából készülhetsz fel.

  © Webnolia - Blogger --> i4s.hu - In4Sane™ Blog © 2008-2015

Vissza a lap TETEJÉRE